Zala-folyó

Zala-folyó

A Zala a Dél-Dunántúl legmagyarabb folyója. Szalagfő mellett ered, és Fenékpuszta közelében torkollik a Balaton délnyugati medencéjébe.
Útja során a kis patakból kis folyót dagasztanak a mellékvizek a majd 140 kilométer alatt. Zalaegerszegen és a Kis-Balatonon is átfolyik még színesebbé téve ezzel arculatát. A csendesen szaladó folyóból kiadós esők után azonban félelmetesen áradó víz válik.

Felső szakasz
A Zala felsőbb szakaszának képe jelentősen eltér a torkolat környékitől, de már Zalaegerszeg alatt is kicsit más arcát mutatja a folyó. A kezdeti kis patak a befolyó ereknek és csermelyeknek köszönhetően helyenként szélesebb medret növeszt, melyben akár emberes medencék is megfoghatják a rohanó vizet, lelassítva, meg-megállítva. A felsőbb szakaszra jellemző a kavicsos-agyagos meder, a part vízinövénnyel sűrűn benőtt. A medencék mellett kis akadók, csurgók is megtörik a sodrást, hogy aztán alább újra kicsit megszelídülhessen a víz. Ugyanitt alámosott partok és kis mederesések is gazdagítják a haltartó helyek számát. A fenékpusztai hídnál már kiszélesedett, meglassult Zala. A Kis-Balatont a Balatonnal összekötő szakasz már teljességgel a két állóvíz halfaunáját tükrözi. A folyó gödreiben elsősorban harcsák telepszenek meg, de tavasszal majdnem minden halfaj felúszik ide.

Alsó szakasz
Zalaegerszeget elhagyva medre kiszélesedik, egy kis folyócska tárul elénk. A kép szinte megegyezik a felsőbb szakaszéval, csak itt már minden nagyobb: a visszaforgók, a gyökeres, szakadt, vagy alámosott partok, vagy akár az öblök is. A folyó dél felé fordulva a kis szintesés miatt csatorna jellege mutat, majd ismét keletnek kanyarodva tovább lassul. Itt már a Kis-Balaton hatása érződik, melyen átkanyarogva ismét folyó képét mutatja a Zala. Lassan áramló széles, mély vize egy duzzasztó műnek köszönhetően oxigénben dúsul, így jut a Balatonba. (Halmánia)

A közelben: Zalacsányi horgásztóZalacsányi horgásztóA zalacsányi-horgásztó a pecások "mekkája", rengeteg halzsákmány kecsegtetésével csalogatja az embereket a vízparthoz. A zalacsányi horgásztó mellett az egész család jól érezheti magát nyaralása alatt. A zalacsányi horgásztó közelében sokféle programlehetőség található.
{mosmap width='100%'|height='400'|centerlat='46.803634085328746'|centerlon='17.085365653038025'|zoom='16'| zoomType='3D-small'|zoomNew='0'|mapType='Satellite'| showMaptype='1'|overview='0'|text=''|lang=''|kml='http://www.balcsi.net/map/bicsek.kml'}

Megközelítése:

A Zalacsányi horgásztó mellett.

Képek a tanösvényről

{jathumbnail off}