Tihanyi-félsziget - Külső-tó

Tihanyi-félsziget - Külső-tóA Külső-tó a félsziget egykori vulkánjának főkráterében keletkezett, erősen feltöltődött, sekély tó, a tengerszint felett 116 m magasságban.
Az 1800-as évek elején levezető csatornákat ástak, hogy a tó vizét az Aszófői-séden keresztül a Balatonba vezessék.

A lecsapolt területet kaszálóként hasznosították. 1976-ban az akkori természetvédelmi hatóság vette át a terület kezelését. A levezető csatorna lezárásával ekkor kezdődött meg a tó eredeti állapotának visszaállítása. Az azóta eltelt három évtized alatt a vízi növényzet teljesen vissza települt, s megjelentek a vizes élőhely jellegzetes állatfajai is. Gazdag a vízhez kötődő rovarvilág, különösen sok ritka szitakötőfaj találta itt meg életfeltételeit. Nagyszámú kétéltű és hüllő él a tóban, a mocsári teknős (Emys orbicularis) állománya kiemelkedő. A madarak közül a nyári lúd Anser anser), a bölömbika Botaurus stellaris) vagy a barna rétihéja (Circus aeruginosus) hoszabb ideje költ itt, az utóbbi években pedig a nagykócsagok (Egretta alba), vörös és szürke gémek (Ardea purpurea, A. cinerea) nagy költőtelepe jött létre.

A közelben: Tihanyi-félsziget - Belső-tóTihanyi-félsziget - Belső-tó
A legújabb kutatási eredmények tanúsága szerint a Belső-tó és a Külső-tó egyaránt vulkáni kráterből keletkezett. A vulkán megszűnése után kaldera keletkezett, amelybe később agyagos vízzáró réteg rakódott le, és ily módon megtartotta a felgyülemlett vizet.
...
...
...
Megközelítése
...
Képek a Külső-tóról