Tihany - Kalandsziget

Tihany - Kalandsziget - Erdei kalandparkKalandsziget néven erdei kalandpark várja az érdeklődőket a Tihanyi-félsziget Gödrös nevű szabadstrandja és az új kerékpárút mellett, 60-80 éves ősfákon.
A projekt a rendkívüli, védett környezet miatt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fokozott felügyelete mellett valósult meg.

A vadregényes, kacsák által látogatott, dimbes-dombos, bozótos erdőben a kiemelt biztonsággal, a fák speciális hangvizsgálatával és franciaországi építési tapasztalatokkal létrehozott, három különböző nehézségi fokú akadálypályán, a mászófán, vagy a félköríves lecsúszó pályán kihívást és kalandot találnak kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek. A Kalandszigeten jelenleg mintegy 40 akadály várja a látogatókat, akik az erejük és ügyességük kipróbálása mellett a Balaton lenyűgöző látványában is gyönyörködhetnek.
Az építők nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. A nekik készült pálya három éves kortól 130 cm-ig használható. A legkisebbek szüleik segítségével juthatnak el egyik akadályról a másikra.
A kötélpályával még csak ismerkedő látogatók számára a junior pályát ajánlják. Nem szabad megijedni, hiszen a kalandpálya használata előtt minden látogatónak segítenek megtanulni a karabiner, a csigák és biztosítókötelek használatát, valamint az alapvető mászási technikákat. Akik már végigmentek legalább egyszer a könnyebb akadálypályán, a haladó pályán találhatnak további izgalmakat. Itt, a nagyobb magasságban ügyesség, fizikai erőnlét, némi fondorlat és gyakorlat is szükséges az akadályok legyőzéséhez.
A lecsúszó pályán a bátrabbak önfeledten élvezhetik a drótkötélen való száguldás örömét. De választhatják a sikolycsúszást is, amikor egy jó magas fáról lecsúszva egy hálóba pottyanhatnak bele a lelkes kalandkeresők. Aki ismét mászni szeretne a mászófalhoz hasonló, azonban speciális technológiával készült felületen a falmászással kombinált famászást próbálhatja ki. És aki elfáradt, a fák tövében, Tihany természetvédelmi környezetében nyugalmat és pihenést találhat, vagy megmártózhat a Balatonban a közeli strandon.

A közelben: Tihanyi-félsziget - BarátlakásokTihanyi-félsziget - Barátlakások
A Barátlakások a Tihanyi-félsziget látványossága, remek tihanyi program a Ciprián forrással együtt. Az Óvár keleti oldalába, a húsz méter magas bazalttufa falba vájt barlanglakások feltehetően az I. András király által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek építményei.
...
...
...
Megközelítése
...
Képek a kalandparkról