Szigligeti kerékpárút
Szigligetnél a 71-es út mellett fut a Balatoni Bringakörút.
Szigliget észak-nyugati oldalától a 71-es főút mellett futó önálló kerékpárúton haladunk a 84-es számú főút balatonedericsi elágazójáig. A településről kiérve balra Balatonederics felé indulunk. Utunk egyenesen vezet a Keszthelyi-hegység irányába.
Az út során a kissé rozoga fahídaknál vigyázzunk!
A 84-es út elágazásánál vasúti átjárón kelünk át, majd elhaladunk az ederics strand lejárója mellett. Jobbra, egy kisebb emelkedő után előbukkannak a Tapolcai-medence tanuhegyei. Hosszú, elnyújtott lejtő következik. Az erdős részhez érve hihetetlenül kiszélesedik a bringaút - különös élmény ez a szakasz. Elhaladtunk egy pihenő mellett (Szent Antal-hegy). Kisebb kanyar és elénk tárul a Badacsony. Hoppá! Itt a kerékpárút végetér, jobbra haladva felfedezhetjük Szigligetet, egyenesen Badacsonytördemic következik.

Szigliget talán legrégebbi épülete ez a templom azok közül, amelyek még ma is állnak. A római korban egy épület állt itt, amit az 1958-ban feltárt, toronyhoz tartozó templomrom hajójának falaiban látható, halgerinc szerűen rakott kövek bizonyítanak. Ezt a fajta falszövetet a rómaiak alkalmazták.
...
...

|
Megközelítése
... |
Képek a kerékpárútról
|
