Révfülöp - Fülöpi templomrom

Révfülöp - Fülöpi templomromRévfülöpön járva 2 templomromot is felkereshetünk.
A hegy lábánál, a révfülöpi vasútállomással szemben találjuk a középkori Fülöp falu XIII. századból származó vörös homokkőből emelt, szépen faragott félköríves kő bélleletes kapujú templomának romjait.

A falain elhelyezett emléktábla szerint az először 1211-ben említett Fülöp falu egyhajós, egyeneszáródású templomának a romja. A szentély déli oldalán sekrestye, a hajó északkeleti sarkában redukált mellékszentély található. Vöröshomokkő bélletű kapuzata káprázatos, falai sok helyen nagyon magasan megmaradtak, igazi kis ékszerdoboz.
A rom szabadon látogatható, környezete rendezett, megközelítése könnyű, érdemes felkeresni. Révfülöpön található még egy templomrom, amely hasonlóan jó állapotban maradt fenn, ezt "ecséri templomromnak" hívják, hajdanában az önálló Ecsér falu temploma volt.
A XIII. században épült fülöpi templom oly sok "társával" együtt feltehetően a török időkben néptelenedett el a faluval együtt. A Műemléki Hivatal 1953-ban konzerváltatta a falakat, a felújítást pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal végeztette a Millennium évében.

A közelben: Tihanyi-félsziget - Belső-tóTihanyi-félsziget - Belső-tó
A tó mintegy 25 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton, azzal nincs összeköttetése. Vízének mégis van bizonyos mértékű lefolyása. A szivárgó víz pl. 1930-ban földcsuszamlást okozott. A Belső-tó életének változásait mintegy hetven évre visszamenőleg lehet biztonsággal végigkövetni. Ez is csak azért lehetséges, mert a Tihanyba települt akkori nevén Biológiai Kutatóintézet kutatói a Balaton kutatása mellett némely esetben vizsgálták ennek a parányi tónak a vizét és élővilágát is.
Megközelítése
...
Képek a romról