Hiba
  • XML Parsing Error at 1:164. Error 9: Invalid character

Balcsi.net - Balaton Travel Portál

Nyomtatás
PDF
A jövő év őszén helyezik üzembe a Balaton új, 300 fős személyszállító hajóját, amelyet egy németországi, Bodeni-tó melletti hajógyártól vásárolt meg a Balatoni Hajózási Zrt. A hajót nagyobb darabokra bontva, uszállyal szállították a Dunán Dunaújvárosig, majd kedden trélerekre daruzták, hogy a siófoki összeszerelő-műhelybe szállítsák.

Új személyhajó jön a Balatonra

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, az önkormányzatok tulajdonában lévő társaság az új járművet 500 ezer euróért, fél áron vásárolta meg a németországi hajógyártótól, amely tönkrement amiatt, hogy ennek a hajónak az eredeti osztrák vevője visszamondta a megrendelését.

Bővebben...

Nyomtatás
PDF

Vörsi betlehem

Advent első vasárnapjára adományokból és társadalmi munkával ismét elkészül a világ legnagyobb templomi betlehemének számító, ötven négyzetméteres vörsi bibliai életkép, amely szinte zarándokhellyé vált az utóbbi években, hiszen tízezrek keresik fel telente.

Vörsi betlehem

"Napok óta megfeszített tempóban folyik a látványosság építése, hogy advent első vasárnapjára elkészüljön - számolt be Futó Péter, az alkotás megépítését irányító helyi művész az MTI-nek kedden.

Bővebben...

Nyomtatás
PDF

Tihanyban egészségházat avattak

Tihany saját erőből, mintegy 50 millió forintból végezte el az átalakítási és felújítási munkálatokat a kedden átadott létesítményben.

Tihanyban egészségházat avattak

- Szükség van az összefogásra, szükség van arra, hogy mindenki tegye a dolgát, nagyon jó példa erre Tihany, hiszen a teljes beruházást az önkormányzat saját erőből végezte - hangsúlyozta Halász János a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Parlamenti Államtitkára a kedd délelőtti megnyitó beszédében.

Bővebben...

Nyomtatás
PDF

V. Szigligeti Süllőfesztivál

2011-ben is megrendezésre kerül a Süllő Fesztivál, ahol a Balaton őszi hangulatát, szépségét mindenki megcsodálhatja és ahol (nem csak) halételekkel, helyi ételkülönlegességekkel is várják az érdeklődőket.

VI. Szigligeti Süllőfesztivál

Szigligetnek ez a szezonzáró rendezvénye. 2006-ban került először megrendezésre, amikor is több ezer ember látogatott el a fesztiválra.

Bővebben...

Nyomtatás
PDF

Balatonfenyvesi kisvasúti nap 2011

Több tekintetben is rendhagyó volt az idei balatonfenyvesi kisvasúti nap. Szombat délelőtt minden eddiginél többen szálltak fel az ünnepi szerelvényekre.

Hajtányvégzés: vonatfüttyös romantika hatósági szigorral

- Ilyen még soha nem volt - mondta az induló szerelvényeket elégedetten mustrálva Balogh Imre, a balatonfenyvesi kisvasút állomásfőnöke arról, hogy az idei kisvasúti napon két vonatot kellett indítani. Öt zsúfolásig megtelt vagonnal futottak ki a szerelvények Somogyszentpálra a fenyvesi kisvasúti állomásról.

Bővebben...

Keresés a térképen

Balaton térkép

A Balatonról...

A Balatonról...

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Tófürdő bemutatása: nyitvatartás, árak, akciók

Hasznos telefonszámok

Vízimentők Országos Szakszolgálata Egyesület: 06-30-383-8383
Balatoni Vízirendőrség segélyhívó száma: 1817

Tapolcai Tavasbarlang Kis-Balaton Szigligeti vár Keszthely - Festetics kastély Sümegi vár Balatonederics - Afrika múzeum Kilátók a Keszthelyi-hegységben Badacsony

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu Plitvice.hu