Hiba
  • XML Parsing Error at 1:164. Error 9: Invalid character
Nyomtatás
PDF

Nyugat-Balaton: Balatonberény - Badacsonytördemic (Táv: 38 km)

1. szakasz: Balatonberény - Keszthely

A Balaton északi partjának ezen szakaszán kerékpározva megismerhetik a Balatonpart illetve a Keszthelyi-hegység növény- és állatvilágát, a különböző fafajtákat, valamint a balatoni dombok szőlőiben termelt különleges fehérbor ízét.

Balatoni kerékpárút
Szigliget-Badacsonytördemic között

Balatonberényben gyalog- és kerékpárút, majd a települést elhagyva bringaút következik. A falu után egy szakaszon a közúttól távolabb hajtunk, mindkét oldalról legelő, nádas és erdő vesz körül minket. Innen fantasztikus a rálátás a tóra. Rövidesen a 76-os úthoz érünk, ahol bicikliutunkkal jobbra fordulunk. Kitérő: Hévíz-Keszthely kerékpárút (OKT útvonal)Hévíz-Keszthely kerékpárút
A Tófürdő felújított déli bejáratától különleges turisztikai élményt jelent a Hévízi-tó véderdején majd kisebb patakokon és egy emelkedőn át való megérkezés a 71-es főútig. Az út túloldalán kialakított biciklis pihenőnél kifújhatjuk magunkat, majd egészen Keszthely határáig gurulhatunk.

Bringával a Keszthelyi-hegységbenKitérő: Bringával a Keszthelyi-hegységben
Az egyik legszebb túra a Keszthelyi-hegységben. A magas szintkülönbségek ellenére kezdõknek is ajánlott. Végig aszfaltozott úton haladunk, de gyakorlottabbak turistautakon is próbálkozhatnak...

(Kitérő: balra néhány 100 m után Balatonszentgyörgyre érkezünk. Itt a kerékpárút végetér, azonban érdemes megnézni a település keleti határában található Csillagvárat.)
Átszeljük a Zala-folyót majd a vasutat.

Balatonberény - Tekergő kerékpáros pihenőhely
GPS: N 46° 42,856' E 17° 19,671' Magasság: 105 m
Nyitvatartás: 9:00 - 22:00 (május 1 - szeptember 30)
Szolgáltatások: kerékpár bérlés, SOS kerékpár szervíz, tisztálkodás (zuhanyzó, WC), internet, szállás információ hideg italok, kávé, forró csoki, hamburger, meleg szendvics, édességekTekergő - kerékpáros pihenőhely Kulturált környezetben lehet megpihenni, felfrissülni közvetlenül a kerékpárút mellett.
Balatonberény, Rózsa u. 1.

Ha szerencsénk van, jobbra szürkemarhák legelését nézhetjük. Fenékpuszta vasúti megálló közelében Valcum római romjai és a 400 éves Berki kocsma tekinthető meg. A város előtt egy lakóutcán hajtunk. Utunk ezt követően elágazik, balra a Centrum, jobbra Tihany az irány. Mi utóbbit választjuk. Szép fasor között haladunk, majd kanyarban a tábla jobbra mutatja Tihanyt. Mi itt egyenesen megyünk tovább, és meglátjuk utunk végpontját adó vasútállomást. Keszthelyen nézzük meg a Helikon Kastélymúzeumot (Festetics-kastély, Hintómúzeum, Vadászati és Vasútmodell kiállítás). A sétálóutcában és a Balatonhoz lefutó utcákban számos műemlékházban gyönyörködhetünk. Több szálláshely, így kemping lehetővé teszi, hogy akár több napon keresztül itt állomásozzunk.

2. szakasz: Keszthely - Badacsonytördemic

A keszthelyi hajóállomástól utunk a sétányon vezet ami egyenesen rávezet a kerékpárútra. Elhaladunk a vitorláskikötő és a már fizetős Libás strand mellett, majd Gyenesdiás irányába kerekezünk tovább. A Madách u. keresztezve megpihenhetünk a "Bringatanyán" (fagyi!), ahol kisebb szerviz is megoldható. Vonyarcig kiváló minőségű kerékpárúton tekerünk tovább. A település határában vigyázzunk, mert az út széle nagyon ápolatlan és már félig ránőtt a fű. Balesetveszélyes!!! A strand közelében átkelünk a vasúton.

Gyenesdiás - BringatanyaGyenesdiás - Bringatanya
GPS: É 46° 45' 46.91" , K 17° 17' 24.43"
Magasság: 105 m Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nyitvatartás: 10:00 - 21:00 (május 1 - szeptember 30)
Kulturált környezetben lehet megpihenni, felfrissülni közvetlenül a kerékpárút mellett.
Gyenesdiás Madách u. 45.
A vonyarcvashegyi strandtól Balatongyörökig tart a bicikliút egyik legszebb szakasza (villanyvilágítással). Továbbtekerve a kerékpárút a Vonyarcvashegy előtt található Szent Mihály-domb mellett visz el; a helyiek által hegynek titulált tetőn áll Magyarország egyik (egyetlen?) halászkápolnája. Legendája szerint a téli Balatonon bajba jutott halászok emelték, megmenekülésük hálájaként. Érdemes egy rövid pihenő erejéig elidőzni a dombon és lent a pihenőpadoknál.
Továbbra is fákkal övezett kerékpárúton haladunk Balatongyörök felé. Beérünk a településre, egy kisebb szakaszt leszámítva utcákon haladunk. A strand és a móló mellett haladunk el, így érdemes onnan is szemügyre venni a Tapolcai-medence tanuhegyeit. Utunk során egészen közel kerülünk a Balatonhoz. Innen is a már korábbi hegyeket figyelhetjük meg.
Magyarország legszebb panorámájában gyönyörködhetünk a balatongyöröki Szépkilátóhoz (egészen pontosan az alá) érve, ahol a Balaton híres-nevezetes tanuhegyei figyelhetjük meg. Keljünk át a vasúti sínen és mielőtt folytatnánk utunkat a nyílegyenes bringaúton, csodáljuk meg fentről is amit utunkról csak alig-alig láthatunk! (Szépkilátó, Római forrás) A Szépkilátót elhagyva a Bece-hegyi vasúti megállóhely mellett elhaladva a golfpálya szomszédságában kissé meredek út vár ránk. A Bece-hegyi buszmegállótól a 84-es számú főút elágazásán keresztül a 71-es főút mellett futó önálló kerékpárúton haladhatunk Szigliget nyugati oldaláig.
A megyehatáron elhaladunk a balatonedericsi Afrika Múzeum mellett, a maga egzotikus világával. A kerékpárosok Szigligeti kerékpárút Kitérő: Szigligeti kerékpárút
A Balatoni Bringakörútról letérve bebarangolhatjuk a szigligeti régiót.
ott akár tevegelve is utazhatnak egy kicsit - különleges pihenőként. Tovább haladva utunk egyenesen vezet Szigliget irányába. A 84-es út elágazásánál újabb vasúti átjárót küzdünk le kisebb nehézségek árán, majd egy rendkívül hosszúnak tűnő szakasz következik. Kárpótol bennünket az előbukkanó Szigligeti vár és a méltóságteljes Szent György-hegy látványa. Az út során a kissé rozoga fahídaknál vigyázzunk! A szigligeti bekötőút után rövid emelkedő, majd hosszú, elnyújtott lejtő következik (fotó). Az erdős részhez érve hihetetlenül kiszélesedik a bringaút - különös élmény ez a szakasz. Mellesleg a nagy rohanásban elhaladtunk egy pihenő mellett (Szent Antal-hegy). Kisebb kanyar és elénk tárul a Badacsony. Hoppá!
Itt a kerékpárút végetér, jobbra haladva felfedezhetjük Szigligetet, azonban mi folytassuk utunkat célállomásunk, Badacsonytördemic felé. Keresztezzük a 71-es utat és balra, a vasútállomáson ér véget nyugat-balatoni kalandozásunk.
Képek a Balatoni Bringakörútról (Balatonberény-Badacsonytördemic)

Keresés a térképen

Balaton térkép

A Balatonról...

A Balatonról...

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Tófürdő bemutatása: nyitvatartás, árak, akciók

Hasznos telefonszámok

Vízimentők Országos Szakszolgálata Egyesület: 06-30-383-8383
Balatoni Vízirendőrség segélyhívó száma: 1817

Tapolcai Tavasbarlang Kis-Balaton Szigligeti vár Keszthely - Festetics kastély Sümegi vár Balatonederics - Afrika múzeum Kilátók a Keszthelyi-hegységben Badacsony

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu Plitvice.hu