Hiba
  • XML Parsing Error at 1:164. Error 9: Invalid character
Nyomtatás
PDF

Északi part: Badacsonytördemic - Balatonfüred (Táv: 41 km)

1. szakasz: Badacsonytördemic - Zánka

Utunk a badacsonytördemici vasútállomás mellől indul. A macskaköves úton jobbra fordulva a Római úton tekerhetünk egészen a badacsonytomaji vasútállomásig. Vigyázzunk az autósok miatt! A kanyarokkal és emelkedőkkel-lejtőkkel tarkított úton hamar elénk kerülhetnek. Közben délről szinte teljesen megkerüljük a Badacsonyt. Érdemes megállnunk és megfigyelni a badacsonyi nevezetességeket: a bazaltoszlopokat, a bányászat ejtette tájsebeket, Ranolder keresztet.

Balatoni kerékpárútBalatonudvari-Tihany között

Badacsonytomaj Balaton utcán élesen jobbra kanyarodunk. Néhány métert megteszünk a 71-es úton majd a vasútállomás mellett csatlakozunk rá a kiépített kerékpárútra. Utunk a 71-es mellett fut egészen Ábrahámhegy határáig. Tábla hívja fel figyelmünket a közelben található Folly Arborétumra. Nem túl nagy kitérő, így érdemes megtekinteni. Botanikai értékein kívül jelentősek a tájképi, kultúrtörténeti, földtani értékei is.Bringával PálkövénKitérő: Pálköve
Balatonrendes keleti oldalán kiépített bringaút indul. Folytatjuk utunkat azon vagy déli irányba fordulva egy kis kitérővel bejárhatjuk a pálkövei üdülőterületet (Pálkövei strand, Bajcsy-Zsilinszky Emlékház).


Kitérő: Bringával a Balaton-felvidéken (Zánka-Tapolca)Bringával a Balaton-felvidéken
Mencshely és Dörgicse közelében találjuk a Halom-hegyen a Kossuth-kilátót. Dörgicsén templomromokat (Alsó-, Felső- és Kisdörgicse) láthatunk. Átkerekezünk Vászolyon át Pécselyig, ahonnan kis kitérővel érhetjük el a Zádor-várat. Aszófőnél Balatonfüred felé érjük el a Balatonpartot.

Hátunk mögött távolodni látjuk a Badacsony tömbjét, északra pedig A Csöngye-hegy látszik. Ábrahámhegy előtt átkelünk a vasúti sínen és a továbbiakban a település utcáin vezet a Bringakörút. Egy kisebb dombon megpillanthatjuk a Bökk-hegyen álló kilátó tetejét. Akinek nem túl sürgős az kitérőt tehet és felszaladhat rá. Ábrahámhegy végétől újra kiépített kerékpárút következik. Kellemes árnyékot adó fás rész következik, majd az út elvezet Balatonrendes vasútállomásra. Átkelünk a vasúton majd kikényszerülünk a 71-es útra (esetleg pár métert a peronon is megtehetünk).
Balatonrendes határától kb. 100 métert továbbra is a főúton kell megtennünk, majd 2 lehetőség közül választhatunk:
Kitérő: Délre Kővágóörs-Pálköve következik. A kerékpárút ugyan nem arra megy, de akár tehetünk kitérőt a település belseje felé is vagy egészen a strandig is eljuthatunk. A Tölgyfa utcát keresve elérhetjük a végig a 71-es mellett futót bringautunkat.
Balatonrendest elhagyva kb. 100 m után indul az újabb szakasz. Eleinte enyhébb emelkedővel majd a "kanyar" után elnyújtott, jól belátható lejtős rész következik. Végén a Tölgyfa utcáról érkezőket gyűjti be a kerékpárút... Kisebb pihenő lehetséges a benzinkútnál. A távolban már látni a révfülöpi kilátó csúcsát is.
A kerékpárút egészen Révfülöp: Császtai strandig vezet bennünket. Újra keresztezzük a vasútat, majd közvetlenül a strand mellett haladunk. Szemben a fonyódi hegyek látszanak. A Balatoni Bringakörút egyik olyan szakasza következik, mely valóban a parton halad (tőlünk fél méterre). Némi gyalogosforgalomra számítsunk! A sétány egészen bevezet bennünket Révfülöp központba. Pihenő, fagyi és persze a móló vár ránk! A Fülöp-hegy tetején pedig a Millennium kilátó... Megközelítése picit több időt, energiát vesz igénybe. A központ után elhaladunk a focipálya és a Szigeti strandfürdő mellett. Ajánlott kitérő a Fülöpi templomrom a Halász utcán (észak felé). Átkelünk a vasúton majd az önálló kerékpárút a főút déli oldalán fut tovább. A felüljárónál út a 71-es északi oldalán. Innen már sima út vezet Szepezdfürdőre. A Kökényes köznél kell letérni az Ifjúsági strand felé. Mi maradunk a Bringaúton. 90 fokos bal majd jobbkanyar után rátérünk a Révfülöpi utcára.
Balatonszepezdnél figyeljünk a táblákra, mert a kerékpárút a település északi oldalán, kisebb utcákon át vezet. A Honvéd utcánál a jelzés szerint balra kell fordulnunk, ami kis forgalmú, emelkedős utcákon át vezet bennünket egészen a Viriusz utcáig. A Viriusz utcán újra csatlakozunk a 71-es úthoz. (A gyakorlott bringások inkább guruljanak le a Honvéd utcán és a település főutcáján /71-es út/ tekerjenek - energiát és időt lehet spórolni)
Innen a kerékpárút a déli oldalon fut egészen Zánkáig. Szepezd határában lesz egy vasúti átkelő, majd házak között haladunk. Erdős rész után megérkezünk Zánka központjába (strand).
2. szakasz: Zánka - Balatonfüred

Zánkától Balatonfüred határáig főleg kiépített kerékpárúton haladhatunk. Zánka (Tusakos út) és Akali-Udvari között kisebb emelkedőre számítsunk.
Zánka központjától a Várkúti utcán tekerünk. A Bringakút balra, a Tusakos úton felvezet a 71-es út déli oldalára. (Aki a zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum (GYIC) szabadstrandját keresi, az a Tusakosi útnál maradjon a Várkúti utcán. A strandhoz vezető utat kerékpárúton érhetjük el.)
Itt az úton átkelve a régi Balatoni Bringakörút bevezet bennünket a Káli-medencébe. A 71-es mellett haladva pedig a kiépített kerékpárutunkon folytatjuk a tekerést Balatonakali irányába. A Gyermek és Ifjúsági Centrum előtt a bringaút a 71-es északi oldalán folytatódik. Innen sima út vezet Balatonakaliba. Akali központjában, a Petőfi Sándor utcán délnek fordulunk, majd Kossuth Lajos utca következik. Az akali strandot a vasúti síneken átkelve találjuk.
Folytatjuk utunkat a Vasút utcán, majd a végén egy viszonylag hosszú, kemény emelkedő következik. A Mandula csárdánál újra a 71-es mellett vagyunk. Innen egy igazán kellemes gurulás következik egészen Balatonudvari-Fövenyesig. Tihanyi kerékpárútKitérő: Tihanyi kerékpárút
Birtokba vehették a biciklisek a balatoni kerékpárúthálózat újabb szakaszát. Az 1,8 kilométer hosszú, közel 3 méter széles aszfaltcsíkot a 71-es főútnak a Tihanyi-félsziget közepénél lévő elágazójától a falu elejéig építették ki. Azóta már az újabb szakasz a keleti parton is megépült.
A teniszpályánál délnek fordulunk (Strand út), majd a Gesztenye sornál balos kanyar jön. Aki egy kis ingyenes fürdőzésre vágyik, ne hagyja ki a fövenyesi szabadstrandot (A Strand úton át a vasúton majd balra).
A Fövenyes-Balatonudvari között szakasz igazán szép. Széles, jó minőségű kerékpárút, pihenőpadok, árnyékot adó fák... Levendula utcán után újra a 71-es mellett kötünk ki. Az út északi oldalán széles, osztott pályás út a gyalogosokkal, majd kikerülünk egy templomot, néhány kanyar és megérkezünk a híres szívalakú sírkövekhez.
Balatonudvarit elhagyva hamarosan Örvényesbe érkezünk, ahol a híres vízimalom található.
Kitérő: A település határában tábla mutatja, hogy Örvényesen bizony szabadstrand van... Mégpedig hivatalosan a "Vadkacsa szabadstrand". Megközelíteni a Szent Imre utcán kell. Eltévedni nem fogunk, mert korrekt a kitáblázás.
A bringaút továbbra is a településen át vezet. A Malom utcánál (a közelben van a vízimalom) újra keresztezzük a 71-es utat és annak déli oldalán haladunk. Innen újabb könnyű szakasz jön (remek panorámával a Tihanyi-félszigetre). Örvényes és Aszófő (a vasút után balra érdemes felkeresni a Kövesdi templomromot) után meg is érkezünk a Tihanyi-félsziget kapujához.
Kitérők:
- Sajkod: fizetős, romatikus kis strand
- Tihany község: innen kiépített kerékpárút vezet a település központjáig
- Keleti bejáró: 2011. júniusától kerékpárúton érhetjük el a tihanyi hajóállomást
Tihany-Balatonfüred között sima út.

Képek a Balatoni Bringakörútról (Badacsonytördemic-Balatonfüred)

Balatoni kerékpárút

Bringakörút (Badacsony)

Bringakörút (Badacsonyörs)

Balatoni kerékpárút

Balatoni kerékpárút

Balatoni kerékpárút

Balatoni kerékpárút

Keresés a térképen

Balaton térkép

A Balatonról...

A Balatonról...

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Tófürdő bemutatása: nyitvatartás, árak, akciók

Hasznos telefonszámok

Vízimentők Országos Szakszolgálata Egyesület: 06-30-383-8383
Balatoni Vízirendőrség segélyhívó száma: 1817

Tapolcai Tavasbarlang Kis-Balaton Szigligeti vár Keszthely - Festetics kastély Sümegi vár Balatonederics - Afrika múzeum Kilátók a Keszthelyi-hegységben Badacsony

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu Plitvice.hu