Fonyód - Cölöpvár
A Fácános-erődben találjuk a Gulio Turco olasz származású császári hadmérnök tervei szerint épült egykori cölöpvár nyomait, a sáncok, vizesárkok maradványait.
A fennmaradt rajzok szerint a bejárat a mai Szent István utca felől volt. Megközelítése innen javasolt. Szabadon látogatható.
A külső árkon át felvonóhídon lehetett eljutni a külső várudvarba, innen szintén egy hasonló hídon a belső várba. Itt széles falú épületek, kőből készült erődítések és egy figyelőtorony állt.
1544 után kezdődött meg az első fonyódi erődítmény felépítése. Az építkezések nem a tervek, hanem az egyre nagyobb veszélyt jelentő török elleni védelem okozta kapkodás szerint folytak. Helyben talált anyagokból jobbágyok nem minden téren szakszerű munkájával kellett valami védhető helyet emelni. A védelem ereje sokszor nem is a falakban volt, hanem azokban a természetes vagy mesterségesen létrehozott természeti akadályokban, melyek révén a várfalak megközelíthetővé váltak. Fonyód fő védelmét a mocsarak adták. A falut szint az 1900-as évekig vízen csak a Balatonon, szárazföldön pedig csak a bézsenyi földnyelven lehetett megközelíteni. Ezt a két irányt kellett őrizni. S arra az estre, ha az ellenség mégis bejutna a faluba, ott az erődítményt vizes árokkal kellett körülvenni.
A fonyódi vár építését az 1544 utáni új helyzetben kezdhették meg, s végleges formáját az 1550-es évek közepén nyerhette el, amikor török ostromokat is ki kellet állnia.
A kb 60x60 nagyságú, négyszög alakú palánkvár hosszú ideig ellenállt a török ostromának, csak Palonai Magyar Bálint, a vár kapitányának halála után, 1575-ben tudták elfoglalni a törökök. Mivel nekik nem volt rá szükségük lerombolták, nehogy a magyarok visszafoglalva ismét használhassák.
A belső vár romjainak köveit a XIX. századi újrabetelepülés során hordta szét a kőben szegény vidéken a lakosság. A várból teljes egészében a várárok maradt meg.

Szépen kiépített sétautakon közelíthetjük meg a Sipos-hegy csúcson lévő Postás-kilátót.
Az 1987-ben elkészült postai mikrohullámú átjátszó épülete a turisták számára remek pihenő- és kilátóhely, ahonnan lenyűgöző kép tárul elénk Keszthelytől Keneséig láthatjuk az egész Balatont. Itt található az erdei tornapálya is, ahol ösvények és állomások között tehetjük próbára tudásunkat és kedvünkre megmozgathatjuk végtagjainkat.
|
Megközelítése:
... |
Képek a várról
|
