- Hiba
Déli part: Siófok - Balatonberény (Táv: 73 km)
Az útvonal a Balaton délnyugati és nyugati partján halad. A túra első felét házak között tesszük meg, a másik fele kiépített bringaúton megy. A látnivalók sorában kiemelkednek Keszthely műemlékei, múzeumai, hangulatos utcái. Kirándulásunk Balatonberényig részben „Balatoni Bringaút” táblával megjelölt lakóutcákon, részben kerékpárúton vezet, onnan azonban már a bicikliút a meghatározó. Jelentős forgalomtól nem kell tartanunk, emelkedő sem készteti lassulásra bicajunkat. Az útvonalat mindenki számára (kisgyermekes családoknak is) ajánljuk.

Balatonszemes-Balatonlelle között
Túránk Balatonlelle vasútállomáson kezdődik. A tó felé állva az állomás jobb oldalán átkelünk a vasúton, és balra fordulva rögvest rácsatlakozunk a bringaútra. Jobbra-balra kanyarodás után a táblák segítségével a Napsugár utcában majd a Honvéd utcában kötünk ki.
Kis-Balaton kerékpárút
A Kis-Balaton Kerékpáros Ház 2008-tól várja a vendégeket. A Kis-Balaton területén tekerni különleges élmény. Egy új kerékpárút vezet a tó mellett kialakított kilátóhoz és a madárlesig. Számos jól járható úton túrázhatunk, kerékpáron megfigyelve az itt élő védett madarak és növények ezreit.
A Kodály Z. utcában hepehupás kerékpárútra zavarnak fel minket (az útról tábla tilt ki minket). Rövidesen Balatonboglár központjában vagyunk. A vasút túloldalán, a Temetődombon a Vörös és a Kék kápolnát tekinthetjük meg, valamint figyelmet érdemel a város Bormúzeuma is. A központ után megint rázós kerékpárúton haladunk, az úton továbbra sem biciklizhetünk!
Ezt követően gyalog- és kerékpárúton, majd lakóutcákon haladunk, végül Fonyódon átkelünk a vasúton, a 7-es úthoz. Fonyód két dombján kilátókat és vármaradványokat kereshetünk fel. A zsúfolt 7-es út jobb oldalán fut bicikliutunk. Ez túránk legrosszabb (egybe az északi part legszebb panorámáját adó) szakasza, de Alsóbélatelepen elhagyjuk a főutat, és áthajtunk a vasút túloldalára. Balatonfenyves központjáig a Kölcsey utcán tekerünk. Itt balra az állomáson megtaláljuk a jelenleg is működő kisvasút végállomását. A későbbiekben nyílegyenes utcákon biciklizünk, és így jutunk át Balatonmáriafürdőn. Balatonkeresztúron Stop-tábla késztet megállásra minket. A körforgalmon keresztül egyenesen hajtunk tovább a Vilma utcába. Kijutunk a forgalmasabb Ady E. utcára, ahol a bal oldalon futó közepes minőségű gyalog- és kerékpárúton bicajozunk (a közúton tilos). Rövidesen átkelünk az út jobb oldalára. Ezen a részen találkozunk először nagyobb kiterjedésű balatoni nádassal. Hamarosan elérjük Balatonberény központját, ahol a gyalogosokra kell figyelnünk.




images/fonyos_siposhegy.jpg kisbalaton_kerekparut.jpg

























