Hiba
  • XML Parsing Error at 1:164. Error 9: Invalid character
Nyomtatás
PDF

Cserszegtomaj

Cserszegtomaj a Keszthelyi-hegység délnyugati részén, a Keszthelyt körülvevő dombvonulaton, a Balatontól 4 Km-re, Hévíztől 3 Km-re fekszik. Területe 19 Km2, a lélekszámhoz viszonyítva rendkívül nagy és tágassága folytán Európa egyik legkülönösebb települése.

Cserszegtomaj bemutatása

Régebben hegyközségként tartották számon és e jellegét a mai napig fenn kívánják tartani. Az első írásos emlékei az 1400-as évekből származnak. Már előtte is lakott település volt, amelyet bizonyítanak az avar- és római kori urnasírok.
A község két részből áll, Cserszegből és Tomajból, melyek a múlt században, 1846-ban egyesültek. A nádtetős házak tetőszerkezetét cserfából készített szegekkel illesztették össze.
Egyesek szerint ebből alakult ki a község nevének első tagja (cser+szeg). Valószínűbb azonban, hogy a sarkot, szegletet némely esetben kiemelkedő helyet is jelentő ősi ?szeg? szavunk párosult a cserfákkal benőtt területtel. A név másik fele személynévből származik: honfoglaláskor a Balaton északnyugati részét a Tomaj nemzetség szállta meg. Hasznos információk
GPS: N46.7907° E17.1853°
Ir. szám: 8372
Körzetszám: 83
Cserszegtomaj térképe
A település nevezetessége a világon egyedülálló Kútbarlang, amit 1930-ban Tóth Lajos, kútmester véletlenszerűen fedezett fel.
1990 nyarától a barlang kutatásába bekapcsolódott a Cserszegtomajon megalakult Labirint csoport is, akik a terület kutatását azóta is végzik. A barlang fokozottan védett természeti kincs. Megtekintése csak előzetes megbeszélés alapján lehetséges. Ez ügyben, a helybéli Takács Ferdinándot kell keresni.
A barlang 2400 méternyi hosszúságú járatai rendkívül szövevényes, labirintusos jellegéből adódóan. A keletkezést kutató vizsgálatok szerint a pannon homokkő és a triász dolomit közötti üreg kialakulásában hidrotermális folyamat játszott szerepet: a feltörő meleg karsztvíz oldotta ki a dolomitréteg egy részét. E folyamat lezajlását 10-14 millió évvel ezelőtti időre teszik.
A képződmény különleges formakincsei a nagy mennyiségben és változatosságban előforduló gipszkristályok, kék ? vörös foltokban megjelenő hematitkiválások, és a pirites rétegek vegyi bomlása során keletkezett sötétvörös limonit cseppkövek.
Híres a község nyugati részén a panorámás Arborétum és természetvédelmi terület, ahol különleges fákat, cserjéket láthatunk.
A cserszegi részen található a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Keszthely, kísérleti szőlészeti intézete. Innen indult hódító útjára többek között a Cserszegi fűszeres nevű szőlőfajta, amely 1998-ban Londonban elnyerte az év bora címet.
A községben működik okker- és piritbánya. Cserszegtomaj földrajzi elhelyezkedése, erdőkoszorúja látványosságot, nyugodt pihenést és kirándulási lehetőségeket kínál vendégeinek és lakóinak. A községet szép fekvése és jó levegője miatt egyre többen keresik fel, és sokan építenek itt üdülőt és lakást maguknak. Közel 2000 fizető vendéglátóhellyel, panziókkal, éttermekkel, kempingekkel is rendelkezünk.

CserszegtomajCserszegtomaj

 

CserszegtomajCserszegtomaj

Szabadidő


Margit kilátó
A 31 méter magas faszerkezetű kilátóból nagyszerű körpanoráma nyílik - rálátni a Keszthelyi-öbölre, a környező vidékre, át a déli partra, és szép időben a Bakony magaslatai is feltűnnek.

Cserszegtomaj - Margit kilátó


Cserszegtomaji kútbarlang
A Cserszegtomaji-kútbarlang kialakulását, elhelyezkedését és formakincsét tekintve Magyarországon, de Európában is egyedülálló barlangrendszernek számít.

Cserszegtomaji kútbarlang

 


Cserszegtomaj - Cserszegi Csodavár - Várszínház

A millennium tiszteletére épült cserszegtomaji Várszínház késő tavasztól kora őszig színes programok kavalkádjával várja az érdeklődőt.

Cserszegtomaj - Cserszegi Csodavár, VárszínházCserszegtomaj - Cserszegi Csodavár - Várszínház

Keresés a térképen

Balaton térkép

A Balatonról...

A Balatonról...

Hévízi Tófürdő

A Hévízi Tófürdő bemutatása: nyitvatartás, árak, akciók

Hasznos telefonszámok

Vízimentők Országos Szakszolgálata Egyesület: 06-30-383-8383
Balatoni Vízirendőrség segélyhívó száma: 1817

Tapolcai Tavasbarlang Kis-Balaton Szigligeti vár Keszthely - Festetics kastély Sümegi vár Balatonederics - Afrika múzeum Kilátók a Keszthelyi-hegységben Badacsony

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu Plitvice.hu