Edelich a zalai vár földjei közé tartozott, melyet II. Endre király Miksa mesternek adományozott. Már a középkorban parókiális egyháza volt. Római katolikus temploma a XIV. század közepén olyan magaslatra épült, amelynek a helyén magányos római épület állt valamikor. Edericsen a római kor maradványai találhatók. A kockakövekből rakott római útjának nyomai azonban ma már nem nagyon láthatók. Az 1262. beli iratok megemlítik az Edelich-ről Villa Tumoyba vezető utat melyet ma is használnak.

Az Árpád korban nagyon kedvelt volt, hogy valamely település alapítójának, első birtokosának, vagy nevezetes lakosának személyneve jelölte magát a települést is.
1780-ban készült I. katonai felvétel szerint a község egy utcás, észak felé, és a mai Petőfi Sándor utcára merőleges telekosztásig terjedt. A templomot a jelenlegi helyén tünteti fel a térkép. A szőlőhegynek a faluhoz közeli részén mutat néhány kisebb építményt. A falu lakossága szőlőtermesztéssel és halászattal foglalkozott. Az 1870-es években azonban a filoxera Becehegyen és Edericsen a szőlő nagy részét teljesen kipusztította.
Balatonederics születési anyakönyvét 1896-tól vezetik. A nemesvitai jegyzőséget 1903-ban Edericsre helyezték át. 1904-ben a község neve Balaton Ederics, később Balatonederics. Vasútja 1903-tól, villanya 1937-től van a községnek.
A község német megszállása 1945. március 27-én ért véget. A szovjet csapatok Szigliget felől támadtak. A németek visszavonulásakor - március 23-án - 40 házat pusztított el a tűzvész. A lakosság a szőlőhegyi pincékben, bunkerekben és az erdőben talált menedéket. 1945-ben a Fekete Kastélyban székelt a Japán nagykövetség.
Az 1970-es években a község nagy fejlődésen ment keresztül. Közigazgatásilag ide van rendelve Nemesvita, Lesencefalu, Lesencetomaj, Lesenceistvánd. Villák, nyaralók, üdülők épülnek ezekben az évtizedekben, az idegenforgalom évről évre növekszik.
A község általános iskolával, óvodával, orvosi és fogászati rendelővel, művelődési házzal, stranddal, futballpályával, rendelkezik, polgárőrség működik.