Aszófő - Kövesdi templomrom
A XIII. század közepén épült román stílusú templom a tihanyi apátsághoz tartozott.
Valószínű, hogy római elődje is lehetett, mert római oltárkövet, valamint cserépmaradványokat találtak a templom szentélye előtti térben. Egy ilyen oltárkő ma is látható a templom közelében.
A templom bejárati része fölött a romanikára jellemző formák jól láthatóak: a lóherére emlékeztető ívsor maradványa illetve egy körablak. A lóheresor rokonságot mutat a jáki apátság templomának díszítésével. A hajó nyugati végében, a bejárat fölött két oszlopon álló boltozott karzat állt, ennek nyomai jól látszanak. Valószínűsíthető, hogy tornya is volt a templomnak e fölött. A szentély mellett az északi oldalra sekrestye is épült, alapfalai ennek is megtalálhatóan.
A templom és a település lakóinak pusztulását a török okozta. A Gyulaffyak folyamatos támadásai miatt a veszprémi pasa feldühödött, és a tó parti településeket elpusztította. Kövesd lakói a templomban kerestek menedéket, de a török a templomra támadt, megágyúzta, majd felgyújtotta. E pusztítás nyomai ma is láthatóak a templom falán.
A rom mellett található a kellemes ízű, működő, kellemsen frissítő vízű Almás forrás.

A tó mintegy 25 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton, azzal nincs összeköttetése. Vízének mégis van bizonyos mértékű lefolyása. A szivárgó víz pl. 1930-ban földcsuszamlást okozott. A Belső-tó életének változásait mintegy hetven évre visszamenőleg lehet biztonsággal végigkövetni. Ez is csak azért lehetséges, mert a Tihanyba települt akkori nevén Biológiai Kutatóintézet kutatói a Balaton kutatása mellett némely esetben vizsgálták ennek a parányi tónak a vizét és élővilágát is.
|
Megközelítése
Az aszófõi Kövesdi templomrom a település vasútállomásától délre található. Megközelíthetõ az Aszófõn keresztülhaladó 71-es útról a Romkápolna utcán (vasúti átjáró közelében) délnyugat felé fordulva. |
Képek a templomromról
|
